(HU) Kolozsvári egyeztetés a Győri KIK küldöttségével


Március 23-án a Kolozsvári Főkonzulátus meghívására a Kárpátia küldöttsége részt vett a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának elnökségéből, valamint a kamarai tagokból álló 16 fős delegáció kolozsvári bemutatkozó fórumán. A nyugat-magyarországi kamara az anyaország egyik legfejlettebb gazdasági régiójából jött, érkezésük célja, pedig, információszerzés, és együttmúködési lehetőségek feltérképezése volt az erdélyi, romániai partnerekkel.


A küldöttséget Magyarország Kolozsvári Főkonzulja, Mile Lajos köszöntötte, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarország egy ilyen távoli pontjáról is érdeklődnek a romániai gazdasági lehetőségek iránt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Románia és Magyarország gazdasági együttműködése, bár felfelé ível, még nem érte el a lehetőségek maximumát, ezért szükség van az új és újabb kapcsolatokra. Ez után sor került a Györi Kamara bemutatkozására, céljainak, szándékainak ismertetésére, majd a romániai gazdaságfejlesztő irodák, illetve a Kolozs Megyei Tanács alelnoke ismertette az erdélyi és romániai gazdasági helyzetet, és az együttműködési lehetőségeket. A fórum záróakkordjaként személyes egyeztetések zajlottak a további konkrét együttműködési lehetőségekről.


Az üzleti fórumon a Kárpátia részéről az egyesület két elnökségi tagja, László Miklós és Király Csaba vettek részt, rajtuk kívül a Magyar Nemzeti Kereskedőház kolozsvári irodájának vezetője Vass Attila, a Kolozs Megyei Tanács Alelnöke Vákár István, a Kolozs megyei KIK képviselői, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus Külgazdasági Irodájának KGA asszisztense Simon Szabolcs, illetve további érdeklődők voltak jelen.


Featured Posts
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
Recent Posts